Előfordul, hogy úgy harapom el a szám belsejét, hogy vagy elfelejtkezem róla, vagy pedig nem is érzem. Most pár napja egy akkora seb lett a számban, hogy háromszor kinyílt és vérzett meg minden (nyelv)érintésre fáj. Pont mintha üvegszilánkokat szopogattam volna, vagy mi. Jó izé, tudom hogy valami hírértékűbbet is írhattam volna, de úgy érzem, mintha montázsmódban lennék. Ezt egy haverom fejtette ki, miszerint ő legalábbis szeretne egy ilyen gombot az életében: elkezd programozni, valami kúl zene bejön, hat óra múlva pedig egy kólával kevesebb van az asztalán, ő pedig összeborzolt hajjal befejezi a hibakeresést, a zene pedig véget ér.

Na nálam ez a gomb pár éve beragadt valahol, csak nem a kúl zenénél. :D

Ha kreatív lennék...

Gyakran kezdem mostanában így a mondataimat. Volt egy szerintem zseniális fotópályázati ötlet, amit nem valósítottam meg, mert egyrészt nem tudok fotózni, másrészt pedig nem volt pályázat amire pályázhattam volna. Ez azonban nem akadályozta a kreativitásomat, ami a gátakat áttörve hihetetlen erővel áldott meg. Azóta már két ötletem is támadt, melyek közül az egyiket ugyan elfelejtettem, a másik viszont egy repi naptár.

A naptárban nők lennének különböző hátterek előtt. Januárban még téli ruhában, az idő előrehaladtával pedig egyre lengébb öltözetben szerepelnének, majd őszhöz közeledve ismét egyre jobban felöltöznének.

Opcionálisan lehetne különféle reklámozott dolgokat a hölgyek kezébe nyomni, amelyre nagyon jó példa a hilti (vagy mi, nem emlékszem) reklámnaptára ahol bikinis csajok lombfűrésszel, meg hasonlókkal pózolnak.

Megette a freeblog pár bejegyzésemet. Amúgy nem voltak túl lényegesek, csak hogy voltam törökországban, amiről majd írok később, meg hogy elkezdtem a Modern Warfare 3-at, ami amúgy egyáltalán nem olyan jó mint ez a trailer:

Ez az illető fájdalmasan őszinte a facebookon:

Szerintem jófej.

Akkor Dánia.

Dánia minden szempontból jobb volt mint Magyarország, erről az az egy hét amit Koppenhágában töltöttem, teljesen meggyőzött. A közlekedés jobb volt, kivéve amikor tömeg volt, mert akkor nem nagyon volt kapaszkodó, de míg ott voltam, egyszer volt tömeg a metrón, egyszer a buszon, és egyszer a HÉV-en. Nem láttam senkit aki olyan idegbeteg lett volna mint itt, ráadásul minden percben szerelmes voltam ahogy a biciklis lányok ott kőröztek körülöttem. Ugyan vagy háromszor szarrá áztam, de nem volt rossz idő. Mindenki beszélt angolul, kulturáltak voltak, és barátságosak. A város minden részét bejártam, mindenhova bementem ahova be lehetett, jó turistaként mindent megfogtam amit lehetett, a kultúr-vidámparkban felültem egy menetre ami a legizgalmasabbnak tűnt. Jó volt, na. Kár volt hazajönni. Amúgy csináltam képeket (ezek ugyanazok mint amiket ide-oda feltöltöttem már).

Most hogy túl vagyok első repülőutamon, rájöttem szeretek repülni, főleg a fel-, és leszállások viccesek, de a turbulenciák is jók. Első felszálláskor olyan lassúnak tűnt az egész, mintha szép lassan vissza akarnánk esni a földre.

Összességében szép volt, sok ilyet még!

Ja, és jövő ilyenkor Camino.

Ahogy filmeket néztem, felfedeztem, hogy létezik egy bizonyos toszkánai Szent István Lovagrend melybe bármely 18 év fölötti nemesember csatlakozhat, akinek az ősei között bizonyítottan nincs eretnek. A lovagrend jelenlegi nagymestere osztrák Zsigmond főherceg, Toszkána nagyhercege, osztrák császári főherceg és magyar valamint cseh királyi herceg, hivatalos nevén Sigismund Otto Maria Josef Gottfried Henrich Erik Leopold Ferdinand von Habsburg-Lothringen.

Apja osztrák Leopold Ferenc,  Toszkána nagyhercege, hivatalos nevén Leopold Franz Peter Ferdinand Maria Joseph Gottfried Georg Karl Otto Rudolf Michael, Erzherzog von Österreich, Prinz von Toskana igazán illusztris ősökkel rendelkezhet, azonban szerintem külön útlevelet gyártottak neki, hogy beleférjen a neve.

Na, ilyen ősökkel vicces rendelkezni. Főleg amikor a családi találkozón jót nevettek azokon a régi szép időkön amikor ezt meg azt a népet tiportátok a sárba.  És csak az irigység beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy pont olyan képe van mint egy sorozatgyilkosnak/vámpírnak/főgonosznak:

Megvan a következő karakterötletem.

Amúgy Halászbástyán történt incidens után két héttel után kaptam választ a tulajtól:

Tisztelt * úr!



Igazán sajnálom, hogy kellemetlen tapasztalatokat szerzett, amikor a Halászbástya Étteremnél járt. Sajnos személy és vagyonvédelmi okokból nem tudjuk nyitvatartási időn kívül a kilátó látogatását vendégeink számára lehetővé tenni.


A téli időszakban a Halászbástya Étterem nyitvatartása minden nap 12.00-24.00 óráig, a teraszaink 12.00-napnyugtáig állnak a látogatók és vendégeink rendelkezésére, amikor egy pohár meleg ital társaságában megcsodálhatják a gyönyörű kilátást és Schulek Frigyes csodálatos alkotását, a Halászbástyát.

A Halászbástya Teraszon tavasztól őszig, 10.00-től 22.00-óráig meghosszabbított nyitvatartással, cigányzenével, finom ételekkel és hűtött italokkal várjuk kedves vendégeinket.


Nagyon bízom benne, hogy amikor a legközelebb ismét a Halászbástya Étterem környékén jár, betér hozzánk, hostesseink szívesen kalauzolják körül Önt és kedves kíséretét a tavaly év közepén átadott, felújított Halászbástyán, Budapest méltán leghíresebb műemlékén.



Üdvözlettel



Titonelli Zoltán

mobil:  *

e-mail: *

www.halaszbastya.eu

Nem egy olyan válasz amire vártam, de legalább válasz.

Amúgy -csak hogy látszódjon nem vagyok annyira antiszociális amilyennek hiszem magam- mostanság voltunk egy kerthelyiségben iszogatni, és klasszikus két lány dilemmával kerültem szembe (amit már valamelyik filmben is megemlítettek ahol őrült volt a főszereplő): Több lány van, mindegyik helyes, de van a legszebb. Amennyiben az ember odamegy a legszebbhez, akkor a többi (jelen esetben a másik) kevésbé lesz barátságos, viszont ha az ember nem próbál meg a legszebbel valamilyen kapcsolatba kerülni, akkor valahogy befejezetlennek érzi az estét. Éppen a borokról beszélgettünk, én pedig akkor már -szokás szerint- hullafáradtan valami hülyeséget mondtam a borok ízéről olyan sok jelzővel, hogy még Kornya Zsolt is megnyalná a szája szélét, amikor az egyik lány költőinek nevezett.

Ezek után -nyilván- bármelyiket hazakísértem volna, akár jópontszerzés miatt is, de a fenti szociológiai probléma ráadásul abban csúcsosodott ki, hogy mindketten egy lakásban laknak, ahhoz pedig túl fáradt voltam, hogy egyszerre kísérjem haza mindkettőt, bármennyire vonzónak is tűnik ez a megoldás utólag.

Tehát a szociológiai problémát egy huszáros vágással oldottam meg: Egyiket sem kísértem haza.

(Voltam legénybúcsún is, ahol tökrészegre ittam magam, de ott a szesz mennyiségén kívül nem volt semmi érdekes, sem call-girl, sem pedig -ahogy a jelenlévők mondták- fogatlan cigánykurva sem jött addig amíg haza nem kellett mennem.)

Most gőzerővel megy a vizsgaidőszak. Eddig a könnyű vizsgák nevetségesen könnyűek voltak, most jönnek a nehezebbek. Ezek között ráadásul lesz két történelem is amitől előre is irtózom. Mindig is utáltam tanulni a történelmet.

Időközben majdnem sikerült munkahelyet váltani, azonban a haverom haverja mégsem kapta meg az a pozíciót, amit, így a haverom és én sem. Még szerencse, hogy éppen csak egy kicsit  kezdtem hinni abban, hogy talán lesz egy jobb helyem. Viszont mivel nem lesz, ezért bánatomban veszek egy kisebb Samsung Galaxy Tabet, és avval fogok beülni kávézókba, illetve igazából mégsem, de olyan jól hangzik. Meg oda úgyis Apple kütyükkel kéne beülni.

És egészen idegesítő, hogy állandóan akkor vannak vizsgáim amikor elmehetnék a többiekkel ide-oda.